II. János Pál pápa üzenete a Kommunikáció 36. Világnapjára
"Internet: az Evangélium hirdetésének új fóruma" - az internet egy eszköz kell hogy legyen a keresztény ember számára. Használnia kell az evangélizációnak ezt az új eszközét,kapcsolat tartás szempontjából is gyorsabb és praktikusabb az internet használat. De nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy az internet használata csak egy állomás a különböző folyamatokban, hiszen időd kell szánni az egymással való találkozásokra, a személyes beszélgetésekre. És véleményem szerint ez a legfontosabb, hogy személyes találkozásokkal ismerhetjük meg a másikat, annak gondjait és örömeit.

Kötelező módon kapcsolatot építeni, kommunikálni másokkal,- azaz szeretni – nem hiszem, hogy
lehet, hacsak nem: Aki, ami kötelez….nem a kényszer, hanem a szeretet által teszi.

A dolgok – és Te

Megszólítanak bennünket a propagandák, filmek, könyvek, celebek, kurvák, szép virág, Biblia,
anyánk, drog-mámor, reklámok….– végülis minden: ami a körülöttünk lévő világ. Reakciót akarnak,
kívánnak,- nekünk válaszolni kell. Ha akarjuk, ha nem. Ha tudunk róla, ha nem. Először ezeket
a válaszokat a Te világodon belül kell megadni magadnak. Magadban kommunikálni …(milyen
röhejesen hangzik!) Ha nem teszed meg, akkor "szólózik" a téma rajtad. Csak azt tölt be, irányít,
uralkodik rajtad. Nem a Te döntéseid szerint alakul a viszony. Mi érint meg? Mit hallassz meg, mire
válaszolsz? Mi tartasz érdemesnek, igaznak, hitelesnek? – Ettől függ szerintem, hogy kapcsolatban
vagy- e környezeteddel, vagy a "világ" uralkodik rajtad. A kapcsolat, a közlés mindenképp tehát
kölcsönös, reakciókat követelő valami.

A személyek- és Te

De tök evidens, hogy az ember nem magában, magányban egyedül élő, nem csak magában fogalmaz
meg szavakat, érzéseket, benyomásokat. (akkor az egésznek semmi értelme nem lenne) Közölni,
adni, azaz szeretni akar mindenki. Mindenesetre szeretve lenni. De csak az tud valamit mondani,
akinek van mit mondani. Képzeljük el a szitut: (sokszor vagyunk benne) órákig "lökik a szöveget"- és
1. nem érted, 2. nem érdekel, 3. sehol- semmiben nem érint meg. Na, akkor hogyan kapcsolódsz?
Mindig az érint meg, ami valamiképp már a saját értékrendben (döntéseid, reakciók) műsoron
volt már. Amikor a beszélgető (vagy más módon közlő) társsal kb "egy hullámhosszon" vagy. ( Ami
persze a gyakorlatból tudjuk, baromi ritkán fordul elő). Az is kell, hogy legyen kinek közölni, legyen
rá lehetőség, de talán az a legfontosabb, hogy ezzel mi a cél. Na, ez az, amit nem lehet erőltetni.
Amit nem lehet kívülről diktálni, megkövetelni, elvárni, főnöki utasításként végrehajtani , – ha
igazi, őszinte és szeretetet nélkülöző. Persze azt is tudjuk, hogy el lehet adni dolgokat, ügyeket, de:
gondolatokat? a Te belső személyes világod legfontosabb döntéseit? Nem, azt nem lehet. Tehát
a "saját magunk ajándékozása a szeretetben"- ahogy e fenti cikkben szerepel a mondat- nem külső
parancs. Az vagy megvan benned, vagy nincs.

És ha megvan benned, és e szerint élsz - kommunikálsz, (ha vannak elveid, értékrended, stb.) akkor
sem vagy túl szerencsés ember. Mert: hülyének néznek, mert kapod sorban a pofonokat, mert nem
profitálsz belőle forintokat sem, nem milliárdokat, mert akkor nehezebb az életed! Vagy szebb! Ez
az, amit mindenkinek saját magának kell tudni eldönteni!

azon gondolkodom, mit is jelent leginkább ez a szó.
Talán azt, hogy jelen lenni valaki számára, megajándékozni létünkkel. Néha a szavak elfednek bizonyos dolgokat, érzéseket. A legjobb kommunikáció az, ha szívtől szívig, lélektől-lélekig történik. erre kevesen képesek, hiszen amikor oda kéne figyelni a másik emberre, sajt gondolataink, problémáink lekötnek minket, és leginkább értelemmel szemléljük a másikat.
azt elfelejtve,hogy ami több, mint egyszerű empíria, azt nem lehet pusztán tapasztalati érzékekkel szemlélni. Ott bizony a szívre, a 6érzékre van szükség. Egy szívnek kellene mozgatnia a közösséget, és nem lenne szeretetlenség, egyéb lelki betegségek, viták. Ez vezet a békéhez.
Kívánom minden kedves olvasónak, h. találja meg azt az utat.:)

Kommunikacio, internet, telefon. Ezek mind erdekes temak. El kell gondolkoznunk azon, hogy lehetosegeinket hogyan hasznaljuk, lehet-e ez betegseg is, milyen hatassal van minden napi kacsolatainkra.

Beszélhetünk-e betegségrol a túlzott internetezés esetén? Az orvosok szerint igen, ha emiatt károsodnak az egyén fontos szociális, foglalkozásbeli vagy kikapcsolódást szolgáló tevékenységei. Figyelmezteto jel, ha valaki egyre több idot tölt internetezéssel, és ha erre nincs módja, akkor üresnek érzi magát, ingerlékeny és rosszkedvu. Az Internet miatt romolhatnak a tanulmányi eredmények, munkahelyi problémák adódhatnak, az Internet-függo gyakran elhanyagolja barátait, kapcsolatait. Sokszor olyankor is az Internetre gondol, amikor éppen valami mást tesz, és gyakran maga is érzi, hogy jó lenne változtatni, de nem sikerül csökkentenie az Internet mellett töltött idot. Ha leül a számítógép elé, nehezen tudja abbahagyni, többször is túllépi a tervezett idotartamot.

Egy tanulmány szerint a közösségi oldal használata, és a féltékenység egyértelműen összefonódik, és negatív hatással van a viselkedésre, és a párkapcsolatra. Néhány résztvevő egyértelműen Facebook függőnek nevezte meg magát. Ez az új kutatás nagyon jó kiindulópont arra nézve, hogy hogyan változtatja meg ez az új fórum az egyetemista korú fiatalok párkapcsolatait, és társasági szokásaikat.

Mivel nincsen mas valasztasom, az ineternetet hasznalom kapcsolattartasra,de nincs jobb egy jo cukrazdazos dumcsis delutannal a baratinkkal :)

Én nem tapasztalok akkora érdektelenséget Magyarországon, szerintem nem annyira súlyos a helyzet. A környezetemben sok baráti kapcsolatot látok!
A kommunikációt tanítani kéne már általános iskolában, méghozzá a gyakorlati kommunikációt!
Várom a további blogbejegyzéseket! Lesznek még? :)

Kommunikálni sokféle képen lehet.
A reklámok csupán egy irányba, visszajelzés nélkül. A színházi előadáson a szereplők a nézőktől kapják visszajelzést.
Család, barátok jó esetben személyesen beszélgetnek egymással.
A kézzel írott levél is kezd sajnos háttérbe szorulni. Pedig milyen jó érzés várni a levelet a kedves baráttól, rokontól. :)
A távolság leküzdésére és kapcsolatok ápolására a mai felgyorsult világban nagy szerepet játszik a mobil telefon, az internet.
Nagy hátránya ennek, hogy személytelen. Érzelmi állapotot, mimikát nem látunk mögötte.
Pedig sokszor egy szemvillanásból tudjuk a másik gondolatát.
Én is egy jó személyes baráti beszélgetésre szavazok. :)
Sok esetben én is az sms-t, az internetet választom...

"Az Egyház kommunikációja, és az Egyházon belüli kommunikáció lényegében Jézus Krisztus örömhírének a kommunikációja. Az Evangélium hirdetéséről van tehát szó, mint ami prófétai, szabadító ige korunk emberének. "

Nagyon tetszik az oldalatok és a cikketek is. Így tovább:)

Ezt most olvastam:
"A szeretet: érzelem, amely ott él minden dolog hátterében, ha az ember rákapcsolódott a világegyetem energiájára, amely természetesen Isten energiája. "
James Redfield: Mennyei próficia

Olvasva a fenti bejegyzéseket olyan általánosak a gondolatok. Meg kell mondjam nektek, hogy semmi személyesség nincs benne. Sztem a legszebb az a kommunikáció, amit nem az ész, hanem a szív táplál. Az a folyta önmagunk ajándékozása, amikor magunkról írunk, amikor a saját és nem a köznyelv gondolatát skandáljuk. Nem szeretem a blogot, habár már sokat írtam. Ihlet kell hozzá és sajna nem mindig van hozzá megfelelő mértékű. A fenti bejegyzéseket olvasva túl sok az idézet és kevés a személyes bejegyzés, vélemény, kritika. Ígérem, hogy a jövőben többször ellátogatok ide és ha elfogadja valaki megosztom önmagamat, önmagam gondolatait másokkal. Én is indítottam egy témát. a címe vmit-vmiert.blog.hu. A döntés a téma.
Most befejezem, mert nemsokára éjfél.

Na mégis néhány gondolat!
Éveken keresztül cseteltem. Egy "Római katolikus" szobába jártam. Minden nap és este órákat ültem a gép előtt és gyepáltam a billentyűzetet. Sok-sok gondolatot megosztottunk egymással. Ott voltak hittanok, eszmefuttatások, vélemények a hitről, de voltak viák, veszekedések, nézeteltérések és kialakultak mondhatnám egy életre szóló elkülönülés, elzárkózás. Ennek okát pont a cset hibájának írom le, mert ebből a kommunikációból és ugyanígy a blogból hiányzik vmi. Ez pedig a személyes jelenlét, az arcmimika, a hangsúly, a szemkontaktus hibája. Sajnos én se maradhattam ki a veszekedésekből és sajnos nem egy emberrel nem azért szakadt meg a kapcsolatom, mert az internet hozzáférés akadályozott lett volna. Bevallom nekem volt komolyabb érzelmi kapcsolatom is, persze testi nélkül. Sőt akik a szobába bejártak, szerveztek un. cset (chat) találkozókat is. Én is szerveztem ilyet. 33-an voltunk sz ország minden részéből. Én itt csömörlöttem megg az internetes párbeszédtől. Egyre nagyon jó viszon. Ez pedig a saját gondolataink, érzéseink, világunk leírása, taglalása, elemzése anélkül, hogy arra válaszreakciót várnánk. Sztem az emberek félnek kiadni magukat, azért nincs, ill. szegényes ma a kommunikáció. Félnek, részben a múlt rendszer következtében, részben, mert azt hiszik, ha kiadják magukat, azzal kiszolgáltatottakká válnak. Hát egyelőre ennyi.

@Ágói: Hát igen!... Kinek a pap, kinek a papné!
Mindenesetre nagyon jó, hogy véleményed van! ...és ha az enyém nem is egyezik a tieddel,azért nem kell besértődnöd!
Abban nem értek teljesen egyet veled, hogy ez a kis próbálkozás (mármint a közösségi létre figyelés) csakis arra lenne jó, hogy a saját érzéseidet taglald. Nagyon fontos, hogy mit érzel, gondolkodsz (úgyhogy el ne menj!) de... igazából szerintem a közös célért, közös úton..."egyedül nem megy"...Abban igazad van szerintem, hogy csakis az internetes párbeszéd kevés.De talán valakinek, valakiknek néha a legjobbkor jöhet egy itt leírt gondolat? (jó időben, jó helyen van, kb mint a Gyurcsány) Vagy az is lehet, hogy a gyermekversben szereplő "közönséges vacsora" a jelenlegi helyzetet felismerteti vele? Mert mégis csak a sóderpartis vacsi a vágya mindenkinek!

Kedves Ágói, és kedves Többiek!
Ma, 07:21. Facebook, az egyiptomi kisgyermek
A Facebook nevet adták egy egyiptomi kisgyermeknek, annak emlékére, hogy az Internet milyen fontos szerepet játszott az egyiptomiak harcában a régóta tartó elnyomás ellen - írja a Prim.hu.
Az Internet jelentős szerepet játszott a januári egyiptomi forradalom elindításában. A közösségi oldalak, mint a Twitter vagy a Facebook segítették a lázadás megszervezését, a Flick vagy YouTube típusú szolgáltatások lehetővé tették, hogy a világ lássa azt, ami az utcákon történik. Ez utóbbi módszerek még akkor is segítettek, amikor a kormány leállította az Internetet, és megpróbálta elzárni Egyiptomot a külvilágtól.
(Bocs, már megint nem a saját szavaim… ) Sőt, ma a MKR 1-en is arról volt szó, hogy készítettek felméréseket, hogy a közösség, az emberek emberekbe vetett bizalma (a válságok, meg a politika, meg minden más következményeként azt hiszem nem csak szociológusok, pszichológusok, filozófusok, politikusok, hanem mindenki által jól érzékelhetően) mennyire csökkent. Nem csak a mi országunkban, Németország és Olaszország is kb hasonlóan pocsék adatai is azt támasztották alá, hogy a közélet, az igazságszolgáltatás, stb. mennyire kevésbé hiteles az emberek előtt, milyen a „népszerűtlenségi” indexük. Tudjátok mi volt egyértelműen az első helyen? A bankok és az E g y h á z ! Több, mint 20%-ot vesztett az elmúlt években a bizalmi indexéből! Ami viszont nőtt,- nemcsak hazai felmérés!- az internet használat, a kapcsolathálózatok! Kopt Mária, mint magatartáskutató, meg egy közösség-építő szaki is azt fogalmazták meg, már társadalmi tőkénk, kommunikáció sincs igazán az emberek között, ami persze nem elégséges, a netes hálózatok azonban egyre bővülnek.
Tehát – most tényleg nem egyértelműen a gazdasági és politikai vonalát nyomatva,- azért az leszűrhetjük:1.) az emberek bizalmatlanság (meg gondjaik, nyomoruk, számláik, stb…itt könyvtárnyi sorozatok következhetnének az okokról) miatt nem szerveződnek, nem beszélnek egymással- a hiányhelyzet, űr- egyértelmű Szeretet –hiány. De mégis igény van rá… 2.) Egyház mai helyzete: gondolom, nem csak a felmérések és média-hírek alapján tudjuk: nem éppen a Krisztus által alapított állapot szerint működik. Mert ha még ezek az adatok és hírek vszínűleg túlzók is- „nem zörög a haraszt….”, meg egyéb más jelek sem….Csak az a bajom, hogy ebbe a „kalapba”- tartozónak nem mindenki érzi magát. Az Egyház azt hiszem, sokkal több, mint amit ma a közvéleményben jelent. De mégis, valahol sokszor rászolgálunk a kifejezésre: megkeresztelt pogányság. A teljesen megváltozott világgal igenis lépést kellene tartani, és ebben a világban (akármilyen is) kellene működnünk, nem feladva az értékeket! Igényt kellene keltenie, nem pedig a világ igényeit kiszolgálni… De sajna, úgy érzem, hogy mindenki beveszi a lesz…-m FORTE-ét, és marad a közöny: a majd lesz valami, majd valaki lehet, hogy megoldja, nekem megvan a saját bajom, hagyjanak békén! De ettől még nem lesz jobb, szebb és keresztényibb az életünk. Szerintetek?

Jó látni, hogy egy teljesen mondvacsinált és kényszerített témában is megindulhat a beszélgetés.
Sőt, a szokásos vizsgateljesítményekhez képest kiemelkedően jók a szövegek.
Sok érték van a hittanárokban - lehet, hogy inkább blogban kellene vizsgáztatni őket?

@Ágói: Hát valóban, minden beszédnek - párbeszédnek, kell, hogy "haszna" is legyen. Kapcsolatok nem szerveződnek csak úgy a levegőben, minden érdek nélkül. A keresztények beszédében mi az érdek? Az, hogy elmondhassam az Örömhírt, hogy más is örüljön? Jobban legyen a másik a világban általam is, testben lélekben egyaránt?

Tegnap beszélgettem egy szerzetes testvérrel, aki lényegében elmarasztalta az érdeklődési, kutatási területemet és olybá fogalmazott, hogy elpazarlom a drága időmet sok haszontalan dologra. Próbáltam felé észérvekkel indokolni, mondván, hogy ha az ember nem lesz nyitott más véleményekre, akkor nem ezzel az igazságot is kizárhatja magából. persze ez az indok nem használt. Nem is ez a lényege sok "hülyeség" iránti érdeklődésemnek. Azért mondom ezeket, mert habár érdekelnek, de nem teszem magamévá ezen véleményeket, de megpróbálom azokat megérteni. Miért? Na és akkor elmondtam neki a konkrét magyarázatot. Ugyanis a legtöbb kutatási területen, az legyen háttér, vagy valódi tudomány, annak eredményeit mindig fenntartásokkal fogadom el. Manapság egy-egy cikk szerzőjének élet és szakmai pályafutása terén és utánanézek. Ennek ellenére néha beleütközöm olyan nevesebb személyiségek véleményébe, akiket a tudományos világ is elismer. A mai rohanó világban fantasztikusabbnál fantasztikusabb eredmények születnek a tudományos világban, de előfordulnak sajnos olyan tudományos, vagy áltudományos eredmények, amiket csak kemény fenntartással lehet és szabad csak elfogadnunk. De mindaddig nem alakíthatunk ki róla véleményt, amíg azokat nem ismerjük meg, és nem utolsósorban nem értjük meg. Ehhez viszont az adott és publikált eredményeket el kell olvasnunk és meg kell értenünk. Kicsit hosszúra engedtem a bevezetést, ezért elnézést. Na szóval a másik magyarázatom az, hogy igenis vannak olyan emberek a mi világunkban, környezetünkben, akiket a szélsőséges, háttértudományos, fikciós elméletek sokkal jobban érdekelnek, mint Istent. Ezeket az embereket megszólítani közvetlenül úgy, hogy "figyu! Istenről akarok neked beszélni" képtelenség. Ellenben ha a partnered érdeklődési köre felől közeledsz felé, pláne úgy hogy érted is amit ő mond és járatos vagy benne (ami nem jelenti azt, hogy az adott nézettel egyetértesz), egy kaput nyitottál ahhoz, hogy beszélhess Istenről vele. Én ezért olvasom és tanulmányozom a szélsőséges véleményeket fejtegető írásokat, véleményeket, hogy ha majd "felnövök" ahhoz, hogy élesben közvetítsem az üdvösséget, akkor megtaláljam ezeket a célközönségeket.
Nagyon remélem, hogy ezzel a hosszúra nyújtott eszmefuttatással megtudtam értetni magam veletek, hogy milyen célok hajtanak.

@Ágói: Nem kritizálom, hanem nem egészen értem, amit írsz. Valami olyasmi jön le nekem: tudományos, de főleg áltudományos dolgokban merülsz el azért, hogy jobban tudj evangélizálni. A szélsőségek tanulmányozásába veted magad, hogy felnőj a majdani feladathoz.
Azon a véleményen vagyok, hogy ahhoz, hogy Te közöld az Örömhírt, nem feltétlen a tudományosság szükséges! A szerzetes testvéreddel egyetértek, hogy kicsit elpazarolod az idődet a lényegtől, amit azt hiszem épp Te fogalmaztad már meg ezen a blogon, hogy a legszebb kommunikáció nem az, amit az ész, hanem a szív diktál! Persze, kell, hogy ismerjük a világot, ismereteket kell szerezni ahhoz, hogy az igazadat lássad, védd,- és átadd. De nem feltétlenül kell szélsőségek mélységére lemenni. Szerintem.
Azt gondolom, hogy az Örömhírt, ha valaki bírja, akkor nem kell különösképp izzadtságszagúan, és őrült tudományos szinten előadni. „Csak” adni. Nem magasságos, sokak számára elrettentő elvi síkon, hanem egyszerűen, szó-szoros értelemben életszerűen. Mert nem egy valószínűség- , relativitás-, technikai- vagy darwini elmélet tudományos megalapozottságának kérdése az, hogy van-e élő hit manapság. / Bár erre is van példa. Sok esetben tudósok is közvetítik Istent. A szürke hétköznapi emberek, itt most a szó nemes értelmében/nem pejoratív, nem erre vannak kiélezve, kiéhezve. Aki a tudásszomját akarja oltogatni, annak van bőven erre lehetősége /virtuális könyvtárak, iskolák, net, stb. Szóval azt szeretném csak mondani, hogy nem a szélsőséges, ál- vagy igazi tudományos nézetek megdöntése, ettől eltérítés a cél akkor, amikor az Örömhír átadása, kommunikáció a téma.
Ugyanakkor elgondolkodtató, amit írtál. Mert abból a szempontból, hogy ki mivel foglalkozik, minek a tudósa, milyen szakmája, foglalkozása van, kapcsolatba hozható azzal, hogy a cél, a kommunikáció hogyan jöhet létre. Például meggyőződésem, hogy egy lelkiismeretes orvos, vagy egy igazságos bíró, vagy egy jó szaktudású csapszerelő, egy postás stb. a maga módján, sajátságosan legalább annyira ad át szeretetet, jót és evangéliumit, mint akár egy hitoktató, vagy akár egy pap/ esetenként. A blogon volt már szó az egyházról is./ Nekem is hasonló véleményem alakult ki. Persze vannak itt is szélsőségek. Pont ezért kellene, hogy legyenek csoportok, akik beszélnek, egyek, és tesznek is valamit azért, hogy jobb legyen. Egyébként nincs értelme siránkozni, ha tehetetlenség van. Jó, hogy van ez a blog. Talán azért valaki még rajtunk kívül is elgondolkozik, hogy hogyan kellene tenni valamit.

@anncae: Ha azt mondod, hogy „Nem kritizálom..” és mégis a továbbiakban azt írod, hogy „ hogy kicsit elpazarolod az idődet a lényegtől”, mi ez, ha nem kritika? Na de hagyjuk! Egyébként a mai világban a legnagyobb baj a hitetlenség. Már az is jó, ha valaki hisz valamiben, mert megszólítható, míg a hitetlennél ez járhatatlan út. Ha mondjuk valakihez odamész (akiről tudod, hogy hisz kósza tudományokban), hogy rávezesd az Igazságra, de fogalmad sincs arról, hogy az ő hitének mi az alapja és lényege, hol téved és hol terelheted a megfelelő irányba, akkor legfeljebb csak addig lökheted neki a sódert, amíg ott nem hagy. Ha nem vagy befogadó a másikkal szemben, akkor mi alapon várhatjuk el bárkitől is, hogy felénk legyen nyitott? A mai világban sajnos az emberek csodákat várnak és csodákban hisznek, de rossz helyen keresik azt. Ha ismerjük nézeteiket, ha tisztában vagyunk azzal, amiről ők beszélnek és látják, hogy ismerjük a témát, ezzel ablakot nyitottunk egymás felé. Ellenben ha az általuk vélelmezett nézeteiknek ellenállunk, sőt felháborodva fogadjuk véleményeiket, legfeljebb azt érhetjük el, hogy rövidre zárjuk a beszélgetést. A kommunikációt nem csak azok felé kell megvalósítani akik keresik Istent, sőt elsősorban nem azok felé, hanem akik az igazságot keresik, habár azt eddig nem találva tévútra siklottak. Itt lépnek be a szélsőséges nézetek, vélemények. Én azért örülök ezeknek az embereknek, mert ők legalább hisznek valamiben, mint annakidején becsültem azt a munkáspárti aktivistát is, aki hitt is benne. Az én véleményem az, hogy ott kell keresni a kapcsolatot, ahol van készség a befogadásra, ahol keresnek, ahol valóságos és áltudományos eszmékben hisznek, mert hisznek. Sajnos sok olyan embert ismerek, akire még a hit sem jellemző. Sajnos ezek között sok a tanult ember. Ha csak az Istent keresőkre figyelünk és várjuk, hogy mások bejöjjenek az utcánkba, akkor nagyon gyér eredményt fogunk elérni. Az eddigi tapasztalatom győzött meg arról, hogy ha valakinek a nézetével tisztában vagyok, ismerem kényszerképzeteit, és nem utolsósorban tudom miről beszél, akkor megnyílik a lehetőség az IGE magvának elültetésére.
Igaz sok ember, különféle módon, helyen, időben, szándékkal cselekszi a szeretetet. Egy kereszténynek az a feladata, hogy egész életét eszerint élje. Jó ha ez látszik a mindennapjainkban és megkérdezik az emberek boldogságunk okát. Ez lenne az ideális, ha, ha … figyelnénk egymásra és nem zárkózna be mindenki hitétől, vallásától ideológiájától, világnézetétől függetlenül. Hiába nem zárkózom be én, te, ő, vagy néhányan, ha nagyságrendileg nem élünk egy akkora lakókörnyezetben többen, hogy felfigyeljenek ránk. Így legfeljebb (ha egyáltalán látnak bennünket mások az általuk felhúzott falaiktól) bolondnak néznek minket. Keresnünk kell azokat az ablakokat, kiskapukat, amik útján nyithatunk a másikra. Mindenki más-más karizmát, kegyelmet kap Istentől. Mindenki más-más területen kap hivatást és ez így van jól. Én úgy gondolom, hogy számomra járható út amit kifogásoltál. A testvérem, ha bármi hasonló szélsőséges nézetet hall egyből, hangosan felhorkan és bezár minden ablakot, amivel a másik felé nyithatna. Még bennem is védekező reakciót váltott ki, pedig mi ugyanabban hiszünk. Mit ért el vele? Nem csak a témáról, de másról sem beszélgettünk. Száz szónak is egy a vége, nekem az a véleményem, hogy igenis ismernünk kell, hogy embertársaink milyen téves utakon járnak.

@Ágói: Pontosan, valamilyen szinten igen. Biztosan nem kell homokba dugni a fejünket, és nem tudomást szerezni arról, hogy bizony vannak tévutak is/ bőven.
Lehet, hogy a kis párbeszédünk tartalmát akkor két részre kell osztani: Az egyik: a keresztények – mondjuk ezesetben a katolikus egyház egymás közti párbeszéde, az egyházon belüli kommunikáció. A másik: a kommunikáció általában a világban./Az lenne a frankó, ha ezt nem kellene nagyon elkülöníteni. Nagyon is igazad van abban, hogy mindenki felé kell kommunikálni!
De persze veszélyekkel is jár. Például, ha rossz felé nyitsz, vagy ha az ablakodon nem akarnak bejönni, vagy bejön, aztán az ő verzióját nyomja csak/ szerencsés esetekben a tudatos hívőknél nem elnyomja a benne lévőt. Biztosan fel kell vállalni, sőt kötelező kommunikálni/ ahogy a blogvezető cím is írja/ aki komolyan veszi a dolgokat. De ezt sokféleképpen lehet. A II. János Pál pápa sem csak az enciklikákkal és a beszédével tette ezt. Az egész lénye adta a világnak/ benne mindenkinek azt a bizalmat, Örömet, ami több-milliókat érintett meg. Vagy azért egy Eperjes, egy újságíró, egy Prohászka meg még nagyon sokan mások/civilek is tudnak úgy evangélizálni, hogy nem feltétlen a mások személyes ismerése alapján döngetnek kapukat, mégis megérintik még a tévúton járókat is. Lényeg az, hogy szükség van arra, hogy próbáld meg képviselni magad, ami Te vagy azt adni. És ha lököd a sódert és otthagynak, na bumm, Te akkor is megpróbáltad. Lehet, hogy akkor otthagy, de lehet, hogy akár a következő percben/vagy esetleg évek múlva, de azért nyomtalanul nem múltál el benne. Mert Te adtál. Ez kicsit az a szindróma, miszerint: Ha valaki éhes, ne halat adj neki enni, hanem tanítsd meg halászni.
Apropó! A testvéreddel hogyan alakult a kapcsolatod? Azt írtad, az lett a vége, hogy nem csak erről a témáról, de másról sem beszélgettek. Pedig ugyanabban hisztek. Nem akarom az észt osztani, és ismeretlenül tanácsot adni, de érdemes volt? Szerintem gondold át az ő verzióit is, és mindenképpen próbálj vele beszélgetni. Például arról, amiről ő akar. Mert ha nem beszéltek, az milyen kapcsolat? Gondolom, Te sem érzed jó magad így.
Most egy ideig nem leszek internet közelben, de amint lehet, jövök! Kíváncsian és örömmel! Addig is minden jót!

@anncae: Csak abban a beszélgetési menetben hallgattunk, de aztán az történt, amit legelőször leírtam, azaz az indokokat, indokaimat. Az hogy a beszélgetés fonala megszakadt, nem azt jelenti, hogy valamiféle érzelmi hatást gyakorolt volna bármelyikünkre is, hanem csak, a párbeszéd ajtaja szakadt meg abban a pillanatban és nem kezdtünk másik témába, sem ő sem én. Ezért nem bírom ezt a fajta gondolatcserét, mert nincs arcmimika és nem lehet egy félreértést azonnal korrigálni.
Annak idején valamikor úgy 6-8 éve a jezsuitákhoz jártam rendszeresen hetente egyszeri alkalommal, mert minden évben elemeztünk ott többedmagunkkal, Beöti Tamás atya vezetésével, egy-egy könyvet. Egyik évben azt a könyvet elelemeztük, aminek az volt a címe, hogy "A szavak falak vagy ablakok". Akkor értettem meg igazán, mennyire fontos ismernünk partnerünk nézetét. Azóta már néhányszor használtam ezt a taktikát. Istennek hála, csak olyanokkal vetett össze a sorsom, akikkel értelmesen tudtam beszélni, annak ellenére, hogy beszélgetésünk kezdetén nem igazán az Istenbe vetett bizalom dominált.
Egyébként nem szeretem az Internetet, a blogot, a chat-et, mert olyan dolgok hiányoznak belőle a mi egy kommunikációhoz szerintem elengedhetetlen (vegyük csak a szemkontaktust). Csak használom, elsősorban információk szerzésére, illetve levelezésre. A gondom leginkább azért van az elektronikus Internetes formával, mert amikor vkinek a véleményét olvasom, befolyással van annak értelmezésére az én lelki állapotomnak, ami viszont alkalmat adhat egy szeretetteljes gondolattovábbítást a másik oldalon akár rosszindulatúnak itéljenek.

@Ágói: hát akkor ez tényleg félrecsúszott--- mert semmi szín alatt nem ítéllek meg, főként nem rosszindulatúnak

Üdvözlet minden kedves "szerkesztőnek"!

A fent olvasható cikk címe: Kötelező kommunikáció.
Mi is szükséges a kommunikációhoz?
Végy egy értelmes- mondom értelmes :) létezőt. Aztán lehetőleg még egy értelmes létezőt.Aki meghallgat, mert, hogy egy csipetnyi kell ebből is.A csend a kommunikáció forrása, alapja. Ebből a mély vajúdásból születik a kommunikáció. Szükséges a csönd, hogy verbalizálódhasson a másik személy, miközben önmagunkat "átgondoljuk". (minden kommunikáció egyszerre önértelmezés)
Szükséges egy csatorna. Közös nyelv?
Közös nyelvről jut eszemben. Lehet, hogy ostobaság és javítsatok ki, ha hibás a feltevés, de a kommunikáció szónak a szótöve nem a kommunió szóra vezethető vissza? Ha igen, akkor máris alátámasztható az a feltevésem, hogy a kommunikációhoz alapvetően 2 értelmes létező szükséges, akik közösséget alkotnak( de ezzel a "felfedezéssel" nem akarom én hegyesre nyalvi a Kheopsz piramist, már ezt megtette bizonyára más előttem).
És ha már a közösségnél tartunk (elnézést, hogy csapongok), nem olvastam ugyan minden kommentet, de az elsődleges kommunióról talán nem beszéltünk. Ez pedig a Szentháromságon belüli kommunikáció. Úgy hiszem, ennek kellene minden emberi kommunikáció alapjának lennie. Biztos vagyok benne, hogy nem tudjuk úgy mnt Ő(k)megvalósítani,de kicsiben utánozhatjuk. Mi még tanuljuk ezt, és akár a kicsi gyermek utánozhatjuk a nagyokat. A Szentháromság kommunikációjának- egészen biztos vagyok benne- az alapja a SZERETET, a nagy betűs SZERETET.
Kívánom, hogy ez legyen a mi kommunikációnk alapja is.
Még jövök...
Vizirém

Ööö... Elnézést a gépelési hibákért, valamint a szóismétlésekért.

@Vizirém: Több kommentben is szó volt már a kommunikáció Alapjáról. Valahogy így megfogalmazva, hogy a Szeretet által- (pl.: soprongirl, kaviár) kommunikálunk. Ez „kötelez” bennünket. A Szentháromságos Egy Isten kommúnió elsőbbségére, példájára utalva - csatlakozva a következő írást szeretnénk közölni:
„ A kommunikáció kommúniót jelent, ha a cselekmény végcélját tekintjük. De hermeneutikailag annak principiuma, azaz kiindulópontja is a kommunió.
A kommunikáció tehát a kommunió és a kommunió közti átmenet: a kommunióból a kommunióba vezet – egy kezdeti státust stabilizál és tökéletesít – feltételezi a kommuniót és szolgálja azt.
A kommunió fogalma a szeretettel helyettesíthető, mivel a szeretet az az unio, az a kölcsönös egység, amit a kommunió (cum- unio) jelent. A kommunikáció ezért a szeretet beszéde. Nem közönséges közlés, hanem a szeretet közlése – és a szeretet elfogadása – a szeretet viszontközlése – és a szeretet viszont- elfogadása. A kommunikáció tehát a szeretet áramlása, és ily módon a szeretet megvalósulása – amint a szeretetből, a kommunióból, mint forrásból lép elő, úgy a szeretetet, a kommuniót építi, létesíti, szolgálja.
A kommunikáció a szeretet helye, lakása – a szeretetnek, ennek az interoizált valóságnak exteroizált megvalósulása.
A kommunikáció isteni példája a reveláció. A revelációban Isten önmagát kommunikálja, önmagát - a Szeretetet adja át: mert úgy szerette a világot - szeretnie csak úgy lehetett, hogy önmaga Szülöttét, a vele Egyet adta oda – úgy szerette a világot, hogy szólt hozzá, hogy beszélgetett velünk, mint barátaival – hogy a mélyének méhében született Igével ihletett bennünket, és az Ige út lett számunkra, kinyitott odajutás az Irgalom Trónjához, hogy félelemtelen szívvel odamehessünk az Atyához, hogy egy legyünk az Egyetlennel.
És így „közösséget (koinóniát) bírunk az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal” (1 Jn 1,3) ”

Az írást Dr Takács Gyula professzor atya adta kérésünkre. A bloghoz. Nektek, mindenkinek.
(Mi abban a nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, hogy előadásokon hallhattuk is, amikor erről beszélt… reméljük, mindenki olyan szívesen olvassa, mint mi!)

Kedves Marslako! Köszönöm a választ, s a gondolkodásra ösztönző idézetet.
Azt már tudjuk ezek alapján, hogy mit is jelent a kommunikáció. A további kérdés, ami talán érdekes lehet, hogy miért nem működik mégsem, például az egyházunkban?
Annak nagyon örülnék, ha a mesterképzésben résztvevők elmondanák nekem, hogy mit tegyek, hogy teljesíthessen a egyházi kommunikáció című tárgyat. :)Kommunikáljunk!! :) Nem nagyon van időm ( és ez lehet az oka, hogy ma az emberek nem kommunikálnak, mondják, nincs időm), hogy személyesen felkeressem őket, s ezért elnézésüket kérem.

Krisztust hirdetjük mindenkinek
Örök küldetésünk a megváltás és az üdvösség örömhírét továbbadni minden embernek. Ebben a misszióban minden egyes megkeresztelt embernek feladata van. Az Egyház különböző szolgálatok útján tudja megvalósítani ezt a krisztusi küldetést. Szent Pál apostol szerint mindenki más küldetést kap: van, aki a prófétai, van, aki az apostoli, van, aki a tanítói feladatot kapja. Kinek-kinek saját élethivatása, életállapota és lehetőségei, tehetsége szerint kell részt vállalnia ezekben a szolgálatokban. Egyetlen elvárás van mindenki felé: legyen hűséges a küldőhöz, Jézus Krisztushoz és az Egyházhoz.

@Vizirém: Takács atya gondolatainak ereje az, ami megerősíti bennem azt, hogy elengedhetetlenül fontos, kötelező, és evidens, hogy beszélgetünk.
Beszélgethetünk. Beszélnünk kell! … még esetleg nem jól működő, kellemetlen dolgokról is. Hallgatással, mulasztással, szeretetlenséggel merre tartunk? „Az írástudók és a farizeusok Mózes tanítói székében ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondtak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert bár tanítják, de tetté nem váltják…” – és az új parancs, a szívünkbe (belsőnkbe) írott: SZERETET, adásra kötelez, nem lehet behatárolni, nem lehet nem másnak adni. Ezért mindenki, - de különösen azok, akik hivatásszerűen az Evangélium hirdetésére szentelik életüket – kötelessége is, hogy a kommunikáció, kommunió, szeretet fogalmát ismerje, a szívükbe írt törvényt „olvassa”, megértse, megélje, továbbadja. Vagyis hordozza önmagában. Egész mivoltával, életével. Lényeg, Alap, Okozó, Cél… „Ha szem elől tévesztjük a keresztény életszentség központi elemét, vagyis a szeretetet, ha elfelejtjük, hogy a keresztény élet parancsát nem valami távoli, csak beavatottaknak szóló módon kell betölteni, hanem ellenkezőleg azzal, ami a kezünk ügyébe esik, akkor a keresztény élet bonyolult és roppant zavarbaejtő lesz. Elveszti azt az egyszerűségét és egységet, amit Krisztus adott meg neki evangéliumában és összefüggéstelen előírások, tanácsok, aszketikus elvek, morális kázusok, sőt jogi szertartásbeli technikai részletek labirintusává válik. Ezeket a dolgokat annál nehezebb megérteni, minél inkább elveszítik kapcsolatukat a szeretettel, hiszen az egyesíti, az irányítja Krisztus felé mindegyiket.” (T.Merton)
Tanácsot kértél, hogyan teljesítsd a tárgyat. Ne tantárgyi kötelezettségnek, feladatnak tekintsd,- hanem a szívbe írt parancsot teljesítsd! Kell, hogy erre időt szánjál,- hiszen azért vagy a suliban, hogy felkészülj: „küldetésünk a megváltás és az üdvösség örömhírét továbbadni minden embernek” /Te írtad!
A másik kérdésed: Miért nem működik mégsem, például az egyházunkban a kommunikáció?
Mert tabutéma, erről nem illik beszélni. Vannak elgondolásaim, (személyes!)- egy példán keresztül próbálom leírni Neked. E blog beindulása szerintem nagyon jó ötlet volt. A kommunikáció fogalmát, lényegét, fontosságát jól „kianalizáltuk”. De van olyan vélemény is: „Nem kifelé kell élnünk!” – Sőt, konkrétan egy csoport le lett tiltva a blogról. Azt hiszem, innen erednek a problémák. …és ezt még csak esélyed sincs kibeszélni… E kijelentés egyrészt minősíti a blog szerkesztőket és kommentelőket (vagy inkább kritizálja), másrészt … iszonyú nagy ellentmondásokról van szó! Égbekiáltónak tartom…