Hiszek? Hiszek!

 XII. Piusz pápa elrendelte a nagyhét szertartásai megújított rendjének bevezetését, melyet tíz évvel később a II. vatikáni zsinat liturgikus reformja is néhány kisebb módosítással átvett, és amelyet manapság is végzünk templomainkban. Idősebb papjaink és híveink azonban még ma is fel tudják idézni gyermekkori élményként a régi liturgiát, melynek ismertetése segíthet, hogy a mai hívek is beavatást nyerjenek őseik nagyheti élményvilágába.

Nagyszerdán délután már a nagycsütörtöki virrasztó és hajnali zsolozsmát elővételezték, mely olvasmányairól kapta a Jeremiás siralmai (Lamentatio Jeremiae) nevet, és amelyen a hívek nagy számban vettek részt. Ma is sok helyen él ez a szertartás, a háromszögű gyertyatartón égő tizenöt gyertya fokozatos kioltásával minden zsoltár végén. Ahogyan a végén csak egy gyertya marad égve, úgy hagyták el az Urat is fokozatosan tanítványai, és egyedül ő virrasztott az Atya előtt mindnyájunkért.

 Nagycsütörtök egyetlen szentmiséjét reggel mutatták be, a püspökök ebben végezték a krizmaszentelést és a lábmosást is, mely csak székesegyházakban volt látható. Az olajszentelés igen ünnepélyes keretek közt történt 12 áldozópap, 7 diakónus és 7 szubdiakónus közreműködésével. Az olajokra nemcsak a püspök, hanem a papok is ráleheltek a Lélek közlésének jeleként, majd háromszoros térdhajtással és "Üdvözlégy, szent krizma", "Üdvözlégy, szent olaj" felkiáltással hódoltak a Szentlélek karizmáit közvetítő szentségi anyag előtt, megcsókolva az olajtartó edényeket. A szentmisén elnémultak a harangok és az orgona, az áldozás után a szentséget áthelyezték egy mellékoltárra. Oltárfosztás következett a 21. zsoltár éneklése közben, majd csak ekkor történt a lábmosás. Délután a lamentáció és a getszemáni óra következett, amikor virrasztottak a mellékoltárra áthelyezett Oltáriszentség előtt.