Az egyházi év utolsó vasárnapján Krisztust, a mindenség királyát ünnepli Egyházunk. Annak érdekében, hogy helyesen értelmezzük Krisztus királyságát és uralmát, idézzünk fel néhány jelenetet az ő életéből!
Nyilvános működését megelőzően pusztai tartózkodása idején a sátán három alkalommal is megkísértette Jézust, s ezek közül az egyik arra irányult, hogy fogadja el az általa felkínált hatalmat. Jézus egyértelműen elutasítja ezt, hiszen ő magától a mennyei Atyától kapja hatalmát. A csodálatos kenyérszaporítás után az emberek erőszakkal királlyá akarják Jézust tenni, de ő nem engedi ezt. A nép szándéka mögött az állt, hogy a messiás-királyt vélték felfedezni személyében, aki a Mózes idejében, a pusztai vándorlás korában történt manna-csodát megismételve kenyeret adott az embereknek. Jézus viszont nem akar ilyen király lenni, messiási uralkodása is egészen más természetű, ezért inkább „visszavonult a hegyre, egészen egyedül” (Jn 6,15). A jeruzsálemi bevonuláskor már nem utasítja vissza azt, hogy a nép királyként tiszteli, és Pilátustól is elfogadja, hogy királynak nevezi, miként ezt a mai evangéliumban olvassuk, ugyanakkor jelzi, hogy uralma, királysága egészen más, mint amire a római helytartó gondol.
Ha Jézus nem fogadja el a kísértő által felkínált uralmat, és ha ő nem olyan király, mint amilyet a nép szeretne vagy amit Pilátus gondol, akkor milyen királyság az övé? Így szoktuk mondani: Jézus Isten országának királya, a szívünk királya, életünk királya. Ha megnézzük, hogy mi a közös pont ezekben a kifejezésekben, akkor odaérünk a Golgotához, a kereszthez és megértjük, hogy Jézus a kereszt királya, királyi hatalmának teljessége és uralmának mibenléte a kereszten mutatkozik meg. Pilátus később ezt íratja a keresztre: A názáreti Jézus, a zsidók királya. Mi tudjuk, hogy többről van itt szó, minden ember királya áldozta fel életét a kereszten. A kereszten is és a feltámadásban is halhatatlan királyként mutatkozik meg Jézus, aki képes minden embernek örök életet adni. Ez nem csupán ígéret az ő részéről, hanem valóban ő az örök élet ajándékozója, az üdvözítő Isten. Nem uralkodni akar rajtunk, hanem az üdvösségre szeretne elvezetni minden embert. Keresztútja királyi út, a megdicsőüléshez és földi küldetésének beteljesedéséhez vezető út. Ha hiszünk benne és parancsai szerint élünk, életünk keresztútja, kereszthordozása a végső megdicsőülésre vezet.
A Pilátus ítélőszéke előtt álló Krisztus eszünkbe juttatja, hogy ő lesz az utolsó ítélet királya. Egyszer majd mindannyiunknak elé kell állnunk, hogy számot adjunk életünk napjairól, tetteiről. Az Úr könyörtelen ítéletet kapott az emberektől, Pilátus az emberi kényszer hatására kimondta a halálos ítéletet. Mire számíthat az utolsó ítéleten az Isten Fiát elítélő ember? Igazságosságra és irgalomra. Emberileg talán összeegyeztethetetlennek tartjuk e tulajdonságokat, de Isten tud egyszerre igazságos és irgalmas lenni. Csupán könyörületére számítva ne legyünk könnyelműek! Csak az igazságra számítva pedig ne essünk kétségbe bűneink miatt, hiszen Isten megbocsátó!
Életünk és szívünk egyetlen királya, Jézus Krisztus! Bátran indulunk követésedre, mert egyedül te vezetsz minket a mennyei Atyához és az örök életre. Te mutatod meg számunkra az üdvösség felé vezető utat. Téged szolgálunk, amikor embertársainknak segítünk, akikben a te arcod vonásait látjuk. Mindent az örök élet reményében teszünk, mert szeretnénk az igazak közé kerülni. Segíts minket, hogy személyes életünkben megvalósuljon Isten uralma és közösségeinkben megvalósítsuk Isten országát! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!
Horváth István Sándor
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.